2014. január 31., péntek

Programajánlat a hétvégére

Szombaton egy jó,
ingyenes kézműves program lesz

Tegnapi kézműves szakkörünk - famunka folytatása
(Tolltartós autónk darabjainak csiszolása, finomítása méretre)
(Olivér újabb fotói - összes itt)

2014. január 29., szerda

Mai fotókból

 Építmény bővítése
(Lassan elfogynak az elemek és elkészül a várnegyed.)
Többi kép itt

Levegőzés az udvaron
(Még jött egy kevéske hó, amiből domborművek készültek.)
Többi kép itt
  
Csapatversenyre készülés
(Kockakobakok és Lókötők munkában)
Többi kép itt

Infoórán űrlapozás
(egy kis köri és blog)
Többi kép itt

2014. január 28., kedd

Játék a havas udvaron

Tegnap hócsata, ma próbálkozás hóembert építeni
 Hideg volt, de a kevés friss hó nem igazán kedvezett a munkának.
A nagy, tömör jéggolyókat odébb gurítani is nehéz volt, egymásra emelni pedig kész csoda. A teher miatt két tartó(láb) kellett, így aztán elég furcsára sikeredett. Jól kimunkálni még 1 óra alatt sem sikerült. Szerettük volna holnap folytatni a formázást (motorossá alakítani, vagy valami érdekessé), de a vandálokat vonzotta "Hódönci", és sajnos, a nap végére szétrombolták. (A fotókon azért megmaradt nekünk.)
 
 Jó lenne idén még egy kevéske szép hó,
hogy tudjunk rendesen hóembert építeni, szobrászkodni!
  (A balatoni csúszkálásról, havas erdei túrázásról csak álmodhatunk,
 pedig milyen jó is volt elsőben és tavaly is!)
Többi mai kép itt.

2014. január 24., péntek

Itt a "Havas éjszakai táj fákkal"

Munkáink zenei aláfestéssel

Félévi értékelés és biziosztás

Az első félévi munka jutalmazása is megtörtént.
Mindenki kapott valamit, a kiemelkedők pedig még plusz apróságot.
 
Még Buborék is nagyon izgult.



Reméljük, hogy a második félévben is ilyen jó közösségi munkánk lesz,
s a tanulmányi eredményeken pedig még javítunk egy kicsit!

A havas és bizis képek itt.

Végre havazott!

Lehet, hogy az idei tél arra várt, hogy a folyosónkon lecseréljük az őszi fákat téliesre?
Reggel feldíszítettünk pár ajtót, s már egyre szebben havazott is.
Nagy örömmel fogadtuk, de sajnos nem igazán jó a minősége.

Alkotunk

Rövidke rajzóránkon elindítottuk a következő munkánkat,
gyakoroltuk a pontos mérést, vonalzóhasználatot, jelölést.

Ismét elkezdtünk építeni,
s végre bonyolultabb torony és épületek alakultak péntekre.
Ha nem lesz hétvégén földrengés vagy hóvihar a szőnyegen,
akkor jövő héten lehet folytatni, érdemes!
Többi kép itt.

Csütörtöki kézműveskedés - famunka
Nekiláttunk a tolltartós teherautónknak; már ismerős helyszínen dolgoztunk:
ügyesen mértünk, daraboltunk, legközelebb folytatjuk.
Olivér volt a fotósunk, képek itt.