2015. december 13., vasárnap

Adventi túra az elsősökkel

Nem igazán szép időben, de annál lelkesebben gyalogoltunk a ködös Keszthelyi-hegységben.
Gyenesdiásról indultunk kicsikkel és nagyokkal, és ide is érkeztünk.
Többi fotónk itt

2015. december 10., csütörtök

Karácsonyváró kézműves délután felsősöknek.
Fotók itt.
Kódolás Órája programjai a héten:
válogató feladatok informatikán, majd a mai döntő.
 Győztesek: Matyi, Sára, Zsófi.
Gratulálunk!
Fotók itt

2015. október 22., csütörtök

Egy érdekes program képei

 
Így tanulunk mi!
szakkiállítás és konferencia
Budapest, Millenáris - október 20-21.
Középpontban a digitális oktatás
Szervezők: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Microsoft Magyarország, Modern Iskola Magazin
A rendezvény célja az volt, hogy a digitális oktatást népszerűsítse, segítséget nyújtson az IKT eszközökkel támogatott módszertani megoldások terjesztésében, a jó gyakorlatok bemutatásában és a pedagógusok horizontális tudásmegosztásában.
A rendezvény második napján iskolai osztályok, tanulócsoportok digitális eszközökkel támogatott mintatanórákon vehettek részt, valamint megnézhették és kipróbálhatták a résztvevő kiállítók tanulást támogató eszközeit, megoldásait. A diákok is bemutathatták izgalmas, kreatív, innovatív iskolai projektjeiket.
Több fotó itt.

2015. október 15., csütörtök

Programozzunk játékosan!

Code Week EU – 2015. október 10–18.
Code Week Hungary – Kódolj a jövődre!
Az EU tagállamokban harmadik alkalommal rendezték meg az európai kódolási hetet, amely színes programokkal várt mindenkit. Európa-szerte több millióan vettek részt azokon a rendezvényeken, melyeken minél többen ismerkedhettek meg a programozással.
 Mi is csatlakoztunk.
A sajátunk: Programozzunk játékosan! 
2015. október 13–15.
8 órán, 2 szakköri foglalkozáson ismerkedtünk és gyakoroltunk különböző alkalmazásokkal.
Ezeket használtuk: LightBot, Code, Pencil Code, Scratch. Résztvevők az 5. osztályosok, szakkörösök és az 1. b-sek, összesen 108 fő.
Többi fotó és link az elsősök IKT-tár oldalán

2015. szeptember 23., szerda

Díjátadás Budapesten - Geomatech verseny 2015

Fődíjas csapatunk (Háromszög) tegnap vehette át megérdemelt jutalmát.
Előzetesen pár saját fotónk a napról (itt), a többi kép itt.
Gratulálunk még egyszer!
További sikeres tanulást és versenyzést mindenkinek!

2015. szeptember 12., szombat

Csik Ferenc emléktúra

Nagyon szép, napsütéses időben, sikeresen lezajlott a túra.
Dicséret minden teljesítőnek!
Köszönet a segítő (ellenőrzőpontos) szülőknek! 
Többi fotó itt